versenybeszámoló

Mihálkovics Kupa 2023

2023. június 10-11.

55. Mihálkovics Kupa
Szerszámoutlet Nagydíj 2023

Régi igazság, hogy jó verseny csak akkor van, ha jók az ellenfelek is❗️

 
Ebből nekünk a hétvégén bőven kijutott, hiszen a testvér hajó, a Prospex-Delta Sailing Team mellett két nagyon fontos, általunk folyamatosan figyelemmel követett versenytársunk is részt vett a két napos 55. Mihálkovics Kupán, az Audax Django és a Kaáli Team is. Ezen kívül megjelent még a Ribstory és a Trinity Sailing Team is, így aztán végre 6 katamarán mérhette össze az erejét.
 
A jó versenytársak mellé szuper időjárás és hibátlan rendezés társult, így panaszra nem volt okunk, egy újabb fantasztikus felkészülési versenyen van túl az RSM csapata.
 
A szombati nap megviccelte a rajtoló hajókat, hiszen pontosan a rajt pillanatában teljesen megállt a szél, így még a katamaránoknak, így nekünk is hosszú percekig tartott elrajtolni. 
 
Ebből a helyzetből a Prospex csapata jött ki legjobban, és egyből  előnyt is kovácsoltak ebből a pozícióból. A rajtról még mi, illetve az Audax Django csapata tudott eljönni, azonban a Kaáli Team és a többi D35 katamarán hosszú percekig álldogáltak szél hiányában a rajtvonalon.
 
A Prospex -Delta Sailing Team ezt követően folyamatosan növelte az előnyét, az előröl frissülő szél, és a kezdeti pozíciójuk jól fizetett, ezt a napot megnyerték, gratulálunk nekik!
 
A szél rendesen szétfújta a hajókat a pályán, mi lettünk a másodikok, majd követett minket az Audax Django a 3. helyen és a Kaáli Team a 4. helyen.
 
A befutót színesítette még a groszshott csigarendszerünk eldurranása, így még feladatunk is volt a szombat délutánra, hogy valamit gyorsan összerakjunk a másnapi versenyre. Erre lett aztán igazán jó megoldás a Bavaria vitorlás hajókon használt Selden csigarendszer, amit gyorsan sikerült is beszereznünk, lévén, hogy az egyik szponzorunk a Bavaria Magyarország, és a gyors szervízt követően még szombat délután újra versenyképes állapotba került a hajó. 
 
A másnapi versenyre kicsit élesebben, harapósabban érkeztünk. Az új hajót kezdjük már jól kezelni, az új árbóc és az új vitorlák használata sem okoz már gondot, és a régi csapat is teljesen összeállt.
 
Ennek megfelelően a balatonföldvári rajtot követően az élénk szélben egyből az élre álltunk, és a Balatonakali elé kihelyezett bóját már elsőnek vettük. A következő, a balatonszemesi bójáig a két AC45-ös hajó picit elszakadt a D35-ös hajóktól, így itt már csak egymásra kellett koncentrálnunk. Mivel az előző napi 2. hely után nyerési kényszerben voltunk, így ennek megfelelően az egész csapat beleadott apait-anyait, hogy a Prospex csapatot biztosan magunk mögött tartsuk. Balatonszemes után kreuz-os szakasz következett Balatonföldvárig, itt sikerült jó pár száz méteres előnyt kovácsolnunk, amit nagyon gyorsan kilométerekre növeltünk a Balatonakali bójáig. Újabb éles menet vissza, és ezt követően jelentős előnnyel, elsőként futottunk be Balatonföldváron a Prospex Team előtt.
 
Az AC45-ös hajók mögött is kellemes párharc alakult ki, hiszen végül a Django futott be a 3. helyen a végig vezető Kaáli Team előtt, de a kb 50-60 méter különbség igazán látványos befutót produkált náluk is.
 
A vasárnapi első helyünkkel megnyertük 55. Mihálkovics Kupa-Szerszámoutlet Nagydíjat, és újra elhoztuk a Bali Isti által korábban erre a versenyre készített karbon vándorserleget! 👍🍾🥂
 
Horváth Peti és a profi csapata számtalan dicséretet kapott a szervezésért, ezt mi is csak megerősíteni tudjuk, próbáltunk csapatpuszit’ is adni neki, de sikeresen elszaladt elölünk! 🤣
 
Köszönjük, hogy drukkoltatok nekünk és nagyon szépen köszönjük a gratulációkat. 🥂
Megosztás
Fotók
Török Brigi – BrigiPix Media